Mindig mikor tehetem,
Apró korom óta meglesem –
Szegénységnek ablakán –
A didergés víg csokrát.
Cikázását meglelem,
Mohó tekinteten megveszem,
És meleg kezem nyomán,
Ütök csorbát jégbugyrán.
Már-már szinte végtelen,
Fázó gyönyöre könyörtelen,
Hideg-meleg határán
Mosolyog a jégvirág.