A csúcsok – bizony – égre nőnek,
Vergődik lyukas zsebén a szakadék –
Egyszer majd a holdra érnek.
Bár!
Nincs, mit markoljon a marék.
A csúcsok – bizony – égre nőnek,
Csontocskát rágva – táncolón –
Koldus módján – üdvözülnek.
Hej!
Pedig száll az ige – parancsolón.
A csúcsok – bizony – égre nőnek,
Kéznyújtásra – alig – tőlünk,
Szánalomban meg-megnéznek.
Hű!
Csodaként a közelükbe kerülünk.
A csúcsok – bizony – égre nőnek,
S zsebünk foltja oly parány –
Így bennünket biz elkerülnek.
No!
Nem sírhatunk: Rossz az arány!?
A csúcsok – bizony – égre nőnek,
Örüljünk, minthogy élhetünk –
Szegények – farvízen előznek.
Hopp!
Enbéezres – mit nézhetünk.
Pokljuka, Szlovénia, 1996. december
