Egy oldalán fekvő elefántként
Bámul fentről a csendes Karancs,
És mögötte a Somoskő múltja idéz,
Mint évszázados, s boldogító parancs.

A Medves lankáin gyűjtesz hévet,
Láthatod otthonom ablakát,
A falum, a kertem - merengő engemet,
Ki feléd tolnám a Várhegy víg oldalát.

Erre még szemernyit sem háborogsz,
Nem szaladgálsz dühödt őrülten,
Mint pólyázatlan, picinyke dedó duzzogsz,
Nem rohansz, nem rombolsz, nem tiporsz - bőszülten.

Kertjeink végén csak akkora vagy,
Sziporka csillogásod léptem tán,
Nálunk még csak a csiszolatlan neved nagy,
Szülőföldem csobogó vére: - kis Tiszám.

Zagyvaróna, 1971. április
(A nagy Zagyva és Tisza árvíz emlékére)