A sportszív – napokig – szöget ver fotelén,
Nem mérlegel - csak néha számol.
Csalná – tudata ellenére – a rózsaszínt,
Aztán – fáradón - talajt fog az álmon.
Száguld az izmok illatán, dallamán,
Most épp – Olimpia – Salt Lake City, Amerika.

Az első magyar a képernyőn – Biatlon női egyéni,
Hármas rajtszámmal – Bekecs Zsuzsa,
Beki - egy tiszta szempár, a pályán.
Mindenkinek más – e kép,
 Más az őszinte szempár,
Mindenkinek más áll a rajtnál.

Kinek előre leírt magyar – 
Nekem csetlő-botló kislány.
Másnak – néhány betű, s odaszórt szám –
Nálam a szomszéd táblára célzó talány.
Van, ki kárál – kivetett pénzt kiállt –
 Rám Ő néz – a legszorgalmasabb tanítvány.

Most éppen – krokodil-könnyekkel – 
Első külföldi versenyét – Ruhpoldingját sírja,
Odébb tudáskardját villantja – büszkén,
Mint ki tizenhetedik lett a VB-én – a szívem csücskére.
Majd a rajtban, vagy négy hibával a hátán,
Értelmében szikrázón – de tanácstalan – kérdőre.

Mindenkinek más – a tiszta szempár,
Mindenki mást lát a rajtban, s a pályán.
Tizenöt közös év tekint a semmibe,
Hátha biztatón – mikor kell – tanácsra talál.
Mindenkinek más – ez az őszinte szempár,
Midőn – majd ismét itthon – városunk, falunk utcáin jár.
…

Nekem Beki a győztes.

Salgótarján, 2002. február 11.