(Kis horvát falu, új iskolával)

Ellépni tőle, elbújni 
a köszönés elől nem lehet.
Repül, robog…
Százára rója
kilométeréhségünk
A kikelet.
Aranyló, perzselő korong…
Halomra lőtt,
halomra dőlt 
házak. 
Izzó, zokogó délibáb…
Imába szőtt,
imába nőtt
vágyakat.
Majdnem kopasz, ismerős
- érthetetlen - 
a dalmát táj.

Szemlehúnyni, füldugni
az üdvözlés elől nem lehet.
Pereg, rohan…
Glédára szórja
megújuláséhségünk
a zenitet.
Tisztuló, vibráló talány…
Hiába lőtt,
hiába dőlt
falak.
Játszó, daloló pillanat…
Jövőbe szőtt,
jövőbe nőtt
iskolát.
Majdnem kopasz, ismerős
- példát érő - 
a dalmát táj.

Horvátország, 2004. július