Nagy a hőség, így reggel fél nyolcra tévedve.
Én tán szűkebb vagyok –
Éjemet a zárt lélek tépte meg.
Miért pont én? Mi alapján most?
És meddig mérhetetlen még,
Csatolva a tévedt szenvedés?
Aztán – előbb egy rigó, majd egy híján tíz –
Más szólamú száj,
Sugarat bont,
A remény kissé tanácstalanra járó hangján.
Bemelegítünk,
S közben belövünk a Pavilonos körön,
Majd egy sorozat garázs,
A másik pedig a kiskörön.
Mire ismét fájhatna a csend,
Már a távcsőre áll a most:
Ági kettő fel, ötöt balra,
Beki egy le, majd figyeljük a balost,
Nelli így jó, Edina három fel, Jenci öt fel,
Cece kettőt balra.
Ne szórakozzatok velem ott a végén! –
Figyeljünk oda!
Helyre állni látszik a rend – legalább kis időre,
Ez az Levi, látod egy kis ész kéne,
Meg szorgalom.
Dénes sokat kell még lőnünk!
Gabo, a rántás az egy más tészta!
Az edzésből merülve:
Mit? Miért? Hogyan? Mennyit? – Adva.
A munka. A munka.
Zagyvaróna, 1996. június