…Február. Hó nélküli domboldalon ül el az est,
és reszkető hideggel leheli be a végtelent.
Csendesen törli homlokát a ma, míg őrült táncot
jár az emlékek hadán... Éppen ma lenne nyolcvanöt.
Nem sok, s tán nem is kevés az életből. Neki nem telt
ennyire, hiszen már közel húsz éve emlék. Csendes,
hallgat a harmonika, s a nóta is elfáradt a
sercegő szalagon... Ó, mennyit táncolt a nép? Hajdan...

/

Hej - aludtunk már eleget -
Nosza - ébredj harmonikás!
A billentyűk olyan árvák,
mint az arcomon e könnycsepp.

/

Újra... Untalan és elnyűhetetlenül. Napra nap,
és újra jött a ráadás, pörgött a csárdás, simult
a hallgató, pillangó szárnyakon szállt a keringő,
majd csókká izzott egy-egy tangó. Gyerünk, vigyünk bele
több életet! Pörgesd a dobot, sírjon a hegedű,
dalolj te szaxofon, s bőgjön a nagybőgő! Ó, a tánc!
A táncból sosem elég, zengjen a muzsika! Szállj! Szállj!...
Hajlott hátán hunyorít az est. Csupán a néhány szál
virág nesze harsog ritmust a csend kottáján. Halkan.
Piano... Pianissimo... Már alig hallhatóan...

Zagyvaróna, 2008. február