Az erdőben álló fák levelét
átfestette az ősz,
fényesre lakkozta az eső,
várja őket a levéltemető.
Erezetünkben még duzzadó erő,
de testük zizegve hull a földre,
színes avarszőnyeget szőve.
Rozsdabarna fényük
elmúlásuk rianó árnya,
nem kívánkoznak már a fára,
életük csak kósza gondolat,
mely elrepül egy pillanat alatt.
Már álmosak, de játszanak velem,
szelek szárnyán táncolnak nekem.
Suttogó neszük, akár a zene,
egyszer kacag, máskor sír éneke.
Fogócskázás közben vállaimra ülnek,
egy sármos levél csókot lop,
és ezen jót derülnek.
Szeretlek ősz!
Varázslatoddal a tavaszban
pattanó rügyek néma sóhaját,
a nyár hevében széllel táncoló
levelek, susogó szavát,
tenyeredre fektetve elringatod.
Fáj a búcsú, de visszatérsz tudom.
Már csilingel a tél,
ő lesz most vigaszom.