Az éj sötétje, mint
jótékony malaszt,
betakarja lelkem,
úgy adjon vigaszt.

Csillagos palástja,
féltőn borúl le rám,
sűrűn hulló könnyeim,
nem tenger, óceán.

Fekete selyme, mint
bársony símogat.
Szereted? - kérdi, s
helyettem bólogat.

Vigasztalni úgy próbál,
hogy karjába vesz a hold.
Töröld le kérlek könnyedet,
holnapra boldog lesz napod.