Még érzem a sóhajt,
mi elhagyta ajkad,
mikor átöleltél.

Még hallom a hangod,
mit suttogtál fülembe,
mikor szerettél.

Már érzem a jöttöd,
ahogy sietsz felém,
nagyon hiányzol.

Már nyílik az ajtóm,
s beléphetsz rajta,
Te vagy az álmom.

Szinte zuhanok feléd,
mert az idő nem elég
szeretni Téged.

Vágyban tombolt testünk,
a  beteljesülésben,
együtt repültünk.

A csöndes félhomályban,
magadhoz ölelsz lágyan,
úgy szeretlek.

A napok gyorsan teltek,
neked menned kellett,
könnyeim peregtek.

Még hallom a hangod,
mit suttogtál fülembe,
mikor szerettél.

Még érzem a sóhajt,
mi elhagyta ajkad,
mikor átöleltél.