Mint egy  szál virág,
oly magányosan
élek én e földön, és
temetem önmagam.

Ha egy virág bimbó
kipattanni készül,
csak azt hiszi, a világ
szírmaitól szépül.

Azután ő is megérti,
hogy nagyot tévedett.
Kinyiló szirmaiban, a
hervadással érkezett.

Még napfény becézi,
szellő símogatja.
De vizet nem kapott,
s halálként hervasztja.

Az éltető esőben
ujra, szárba szökken.
Azt hiszi túlélte, s
hisz a felhőkönnyben.

Megcsalta a hite!
Becsapta a fehő!
Érzi, hogy a szárán
új levél, már nem nő.