Félelem.....
|
Az éjszaka csendesen meghúzódott a a kórtemekben és a folyosón. A nővérke halkan körbe járta az osztályt. A kétágyas,kórteremben csak egy fiatal nő feküdt. Már majdnem becsukta Katalin az ajtót, mikor meghallotta a szipogást. Leült a beteg mellé, és megkérdezte? - Fájdalmai vannak? A nő rázta a fejét, ..és közben zokogni kezdett. - Ilyen nagy a baj? A válasz most bólintás volt. Katalin sejtette, hogy betege a műtét miatt van kiborulva. Megsi- mogatta az arcát, és várt..... - Tegeződhetünk? Kérdezte a beteg. - Hát , persze!- mosolygott az ápolónő. - Miért keseredtél el igy? A férjem biztosan el fog hagyni....de én abba belehalok! Tudod.... a mütét miatt nem lehet gyerekem. és ő szeretne ... - De van egy kisfiatok!- láttam mikor jöttek hozzád! - Nagyon szeretem a fiam, ...de Ő a férjem első házasságából született. Az anyukája meghalt.....Én a második felesége vagyok. - De ez nem ok a sirásra!-válaszolta Katalin. - De igen. A férjem is, és én is nagycsaládban nőttünk fel, legalább három közös gyereket terveztünk.... nem is vagyok teljes értékü ember.....nem is vagyok teljes értékü nő,..... én nem is vagyok igazi már..... s újra zokogni kezdett.
Katalinnak eszébe jutott, hogy ő min ment keresztül, a műtéte után. Két gyönyörü gyerekük volt, és neki azt mondták,........ elhagylak, mert az a másik, még tud nekem gyereket szülni....
Most mesélek Neked, de csak Neked.....! A betege csodálkozva nézett a könnyein keresztül. - Szóval..figyelj csak...volt egyszer egy férfi, akinek megműtötték a feleségét. Este mikor indultak haza a klinikáról, megállitotta a nővérkét. - Beszélhetnék Önnel? Lenne rám ideje? A feleségemről lenne szó. - Szivesen meghallgatom!- válaszolta az ápolónő. - Látom, érzem a szorongását, félelmét a feleségemnek, de nem vagyok a szavak mestere. Nem tudom, hogy értessem meg vele, nincs mitől félnie. Már próbáltam, de félreértett, és azt kérte, csak otthon mondjam el, amit szeretnék mondani. De látom, egyre rosszabb a helyzet, már alig alig mosolyog, és mindig könnyes a szeme. A fiam....imádja, anyjaként szereti,... Féltem Őt, szeretem! Beszélne vele? Megtenné? - Mindent megpróbálok!- igérte a nővér.
- Na, hogy tetszett az igaz mesém?- kérdezte. - Köszönöm neked!- súgta a beteg, és hatalmas puszit adott,a nővérke arcára. Szemében pedig ott ragyogott, a jövő igérete, újra megtalált boldogsága. |
|
|