Találkoztam a széllel,
az úton szaladt felém.
Leveleket kergetett,
és leterítette elém.

Avar-szőnyeget szőve
mutatta, merre járhat.
Majd hirtelen átölelt,
megcsókolta a számat.

Szétzilálta a hajam,
most körbe táncolta a
padot, de azt suttogta:
elviszlek, rabod vagyok.

Heves csókjától égtem,
és közben attól féltem,
szélcsendben mi lesz velem,
árván maradhat szívem?

De ő nem csendesült el,
sőt egyre erősödött:
minden egyes sóhajába
szédítő vágy költözött.

Úgy fújt, a fák remegtek,
a felhők szinte futottak.
Míg messzire repült velem,
a csillagok álltak sorfalat.

Tombolva, zengve azt súgta:
tied a szivem, s te enyém.
Én vagyok a legboldogabb
szél, a nagy vihar közepén.