Tükörből cseppenő könny pereg arcomon. Gyűjtsd a tenyeredben, és rakd ki belőle, mint mozaikot, a benne rejlő, bánatot, féltést, és szerelmet. A Napfény izét, az álmot. Tudd belőle, nem másra, csak Terád várok, s én a neved suttogom halkan, míg vágyunk dédelgetem magamban. A szerelem köveken járva, érzem, a Mindenem vagy nekem. Álom és Valóság, Szerelmem!
