Csak ültem és potyogott
sok árva könnycsepp.
Sósan gördültek előre,
csorogva, lassan a földre.

Lelkem, utat keresve,
eltévedt a Rengetegbe.
Az utakon fehér lepel.
Kiáltok, senki nem felel.

Hangom, megfagyott jég.
Igy törhetett betükre szét.
A szél szerte szét fujta,
nem érthető halomba.

Öszerakni nem tudom!
Fagyott mosoly arcomon.
Jéggé válok, mi lesz velem?
Halljátok? tadam... tadam..
halkan, még dobog a szivem.

Utószó

Ma már mint mozaikot kirakom. 
Szeretnek, s szeretek nagyon.