A napsugár kacagva szökött be az ablakon, és megcirógatta az ébredező betegek arcát.
Most is a szokásos reggeli élet folyt az osztályon. A kórterem ,,lakói" halkan beszélgettek.Az egyes ágyon fekvő Mária néni minden erejét összeszedve,-jajgatás nélkül- igyekezett felülni, de nem sikerült.
Az ajtó előtt akkor haladt el nesztelen lépteivel Katalin, aki fél szemmel látta a beteg erőlködését.Pár perc mulva hozott is egy fejtámaszt
- Mária néni majd én segitek, és reggelizhetünk is.
De a beteget kiméletesen tartani, és a fejtámaszt alá tenni nem ment egyedül. Igy segitséget kért.Bár ne tette volna.
A dúlva-fúlva érkező Kamilla azonnal elkezdte a nénit felrángatni.
-Nem kell itt szimulálni, van elég munkánk igy is!
˘ A korteremben vágni lehetett a csendet, melynek sűrűjén utat tört magának a ki  nem mondott ellenszenv,és lassan körbefonta Kamillát. Arca furcsán megrándult ,de ugy tett minha semmi sem történt volna.
-Reggeli után vegye be a gyógyszereit!-
mondta és kiviharzott.
-Naa.. most mit mond nővérke?-kérdezte az egyik szobatárs.
Nem sok ideje volt a gondolkodásra.....Kamilla reggel rosszkedvüen érkezett..jutott eszébe.
- Ne haragudjanak rá! Tudják a nővér is emberből van. Őt is érhetik olyan hatások, amikor nem képes átgondolni amit mond.Már reggel rosszkedvüen, kisirt szemekkel érkezett.Azóta biztosan nagyon szégyenkezik a viselkedése miatt.
Lassan körbenézett a betegeken, és láss csodát! Az ellenszenv együttérzésé szelidült a szemekben. Gyorsan a néni elé készitette a reggelit, jó étvágyat kivánt és kiment. Kicsit zavarban volt önmaga elött az előbbi kegyes hazugság miatt. Talán erre mondják hogy védte a mundér becsületét?
Közben egy idézet motoszkált az agyában:

,,Döbörgő lelkük, zsúfolt birodalmát,
tedd tágassá, használd a szó hatalmát.
A szót mi néked pórfelhők hada, hát
kérlek becsüld meg, és ne légy ostoba.
Szemendei Ágnes/

Bizott abban hogy Kamilla elnézést fog kérni. Aznap nem tette,és már soha többé nem teheti. Mária néni még aznap este belehalt a ,,szimulálásba".