Szél az úton
A szél végig rohan a körúti fák alatt, pajkos gyermekként, cibálja az ágakat.
Most megpillant egy dülöngélő részeget. -Menjek, ne menjek, szeretheti a szelet?
Mért ne szeretné? Sőt most szinte várja! Ugyis bódult szegény, alig viszi lába.
Felül a nyakába, s borzolgatja haját. Ő valamit hümmög, nem érteni szavát.
De már nem érdekli. Igy búcsúzik tőle, -Bocsánat! A sapkád leesett a földre.
Nevet és viháncol, táncot jár a fákon. Mire megszólalnál, túl van héthatáron
|
|