Magányban
Mint egy szál virág,
oly magányosan
élek én e földön, s
temetem önmagam.
Ha egy virág bimbó
kipattanni készül,
azt hiszi, a világ
szírmaitól szépül.
Azután megérti,
nagyot tévedett.
Kinyiló szirmaiban, a
hervadással érkezett.
Még napfény becézi,
és szellő símogatja.
De vizet nem kapott,
halálként hervasztja.
Az éltető esőben
ujra, szárba szökken.
Azt hiszi túlélte, s
hisz a felhőkönnyben.
Megcsalta a hite!
Becsapta a fehő!
Érzi, hogy a szárán
új levél, már nem nő.
Fejét hát lehajtja,
szirmai hullanak,
levele elszárad,
élte is megszakad.
|
|