Az Idő rabul ejtett, és zsarol...
Az éjszakának hangja elveszett.
Suttogása, ezer apró csillag
fényéből kovácsolt hárfa hangja,
mely engemet most ringatna el,
lassan az álom valosággá válna,
ha Idő és lelkem nem csatázna.
Az Idő rabul ejtett, és zsarol...
kastélyának csillogó fényét, a
Végtelenség repiti szerteszét.
Jaj, Idő..légy kegyes, szeress!
Fuss hát, rohanj előre, mert igy
Kedvesem, hamarabb jöhetne!
Fussak, rohanják, azt szeretnéd!?
Bezzeg, ha itt lesz, sírva kéred,
állj meg Idő, mert futni vétek!
Most én is, futnék rohannék hozzád,
mint mikor a szelek a felhőt hozzák,
mint üstökös fénye az éjszakában,
mint olvadt kő, tűzhányó forgatagában.
Furcsa szerzet az Idő, ...végtelen,
elhagy, megelőz, vagy csak jön velem.
S mikor azt hiszem számonkérhetem...
elillan a pillanat, s már nincs nekem.
Megy, bandukol, rohan, de a Tied,
amin áthalad, nem felejtheted. Ismeri
múltadat, elébed hozza a jövőd, a
legjobb ha az Idődet, félted és őrzöd.
|
|