Tombol a vihar. Az égen fehér-szürke felhőket kerget a szél. A színe miatt,  akár hófelhő is lehetne.
Miért is jutott eszembe a Tél?.... Mert szeretem a havat. Szeretem ha nagy, kövér pelyhekben szánkáznak az égből a földre, sűrű, tömött sorokban.
Beborítják a város szennyét, és ha az éjszakai pihék kitartóan érkeznek, már reggelre friss, tiszta, hófehér lesz a környező világ. Ez számomra olyan, mintha minden bűnt és hazugságot száműztek volna. Kimosta a város szennyét,..nincs kosz...eltünt a mocsok...
A hólepel nem csak a nap színében ragyogó. A hold sápadt fényében is úgy csillog, mintha beszórták volna parányi csillagokkal. Számomra az érzések, a lélek tisztaságát tükrözi. Talán az enyémet is.
Szeretek éjszaka sétálni,... miközben zuhog rám a hó,... és ropog a talpam alatt. Megnyugtató a csöndje, ámulatos, gyönyörű, és talán enyhíti a magány az egyedüllét érzését is.

Nem véletlenül szeretem. A karácsony  téli ünnep, amely a legszebb számomra, az ünnepek közül. A szeretet ünnep, nekem szeretett ünnep. A hideg szépségben ünnepel, a melegség,és a szívet melengető szeretet.

Közben arra gondolok,...hogy de jó lesz, Veled sétálni a hóesésben, kéz a kézben,........s mikor az ég felé emelve arcom, csukott szememre engedem hullani a pelyheket,.... Te lecsókolod az ajkamra olvadt parányi cseppeket......ajkam tenyeredbe rejtem és elbújtatom benne szerelmem,..s mert csiklandozni fog, s  Te igy kinyitod,.....huncutul mosolyog,..és hógolyózni fog....

Nahát,..... hogy mik is jutnak szembe arról.......mikor...tombol a vihar. Az égen fehér-szürke felhőket kerget a szél. A színe miatt,  akár hófelhő is lehetne.