Nincsen már jelened,
és elhagyott a múltad.
A jővőd is megszökött,
messzire költözött. De 
átadott egy Pillanatot,
egy csókizű csodát,
hangjának selymét,
teste égő bársonyát.
Karjának ringató ölét,
álmaimban kéred, de
szemében a lángot,
dideregve nézed.
Lelked pitvarában a
leszálló szürkelet, mint
az őszi eső, csendesen
elered. Végig csorog
még arcodon,
mintha csókja lenne.
Majd a szádra hullva,
mégegyszer rabul ejt
edesen az ajka.
Halványul a mosolya
halkul suttogása, talán
visszaintett,... de már
magával vitte,
az éjszaka árnya.