Ha majd a balkonon, egy nyári éjjel
gyertyafénnyel, mely tipegve táncol,
karod vállamon pihenve emlékezünk...
Eszünkbe jutnak a percek, melyekben
reszketett a pillanat gyávasága, hiszen
attól féltünk,..mi lesz velünk,.. ha látva
a másik szemében nem lobban, nem lobban 
szerelem lángja,... igy itélve újra árvaságra.
Elég volt szemedbe néznem, és láttam,..
minden elveszett mi bánat volt lelkemen,
s mikor megfogtad a kezem, már tudtam
mi az amit érzek,..azt a nagy nyugalmat,
mely szelid erőszakossággal versenyez .
..a vágynak nyughatatlan nyugalmával.
Csöndet,.... mely az énekével ringatja
némaság gyermekét, .....ki mosolyával
elcsábit, csókra késztet mikor szemedbe
nézek,....mert hivogat a ragyogó igézet.