Az éjszaka sötét árnyai,
mint éhes farkasok az
álmaimra vágynak.
Hordákba verődve
támadják álmaim falát,
de űvöltő kórusuk szavát
a Hajnal visszafogja.
Derengő fényének
hatalma lecsillapitja őket,
igy védve a menekülőket.
Megőszülő fényessége
a reggelbe érve,
utat enged a Napsugárnak,
az álmok szabaddá válnak.
Már tudom, érzem,
fényed őriz engem.
Lelkedből áradó szerelmed,
Napnak sugarával érkezett,
és csillogó trónjára ültetett.
S mikor arcom kezedbe fogtad,
mig szemedbe néztem,
én csak azt éreztem,
ott élsz a szívemben.