Meztelenre vetkőztek a fák
A meztelenre vetkőzött
fákon, már Tél szava ül.
Közöttük bujkál a szél, de
csak játszik, nem menekül.
Egy édes dalocskát suttog,
mit szívemben rejtek, de
lekottázta a dallamát, s
mint karmestere a fáknak,
megtanitotta a dallamot,
így énekelnek szerelmemről
a szél szavára táncoló ágak.
A néma Holdfény, ezüst
ruhát csorgatott reájuk,
ködből szőtt köpenyével
lágyan őrizve őket.
Igy őrzöm én is minden
mozdulatod, csókod ízét,
féltőn ölelő karod,
hangodnak selymét,
bőrödnek forró bársonyát,
mert Veled, Rólad álmodom,
míg átalszom az éjszakát.
|
|