Eddig én ápoltam másokat, és most vége mert nem engedik, nem birom, fájlalom.

Angyal akartam lenni,
szárny nélkül, de
lelkekben fény adó sugár.
Remény akartam ültetni bánaton,
mosoly varázsolni,
könnyek helyett az arcokon.
Ha foghattam kezét,
mert reszketet,
boldog voltam mert így evett.
Volt ki sírva mesélte bánatát,
könnyét letöröltem,
közben sajátom egyre nyeltem.
Most is azt teszem,,
pedig nem köztük vagyok.
De azt mondták, állj meg!
Tovább nem mehet, nem
teheted mit eddig,
mert elveszted életed.
Most magaddal törődj,
mert nagyobb a baj,
mint gondolod.
S ha nem teszed,
gyorsan lesz szárnyad,
igazi leszel, az angyalok között.