A Csend falán apró sóhajok tőrnek utat maguknak. Érintésük úgy símogat, mint némaságot a szavak. Csendes erőszakossággal, feloldják a köveket, és lebontják az éji szövetet. Kérő bársonyával ajkamat érinti lágyan, és suttogása dallamában, mint harmatos eső éltető varázsa, csókod zuhan a számra. A Vágy virága lassan életre kel, csókodra testem, öleléssel felel.
