Az utolsó troli....
Az utolsó troli elindult velem,
mint suhanó árnyék szalad át
a néma, csöndes városrészeken.
Monoton duruzsolt szavakat,
néha egy piros lámpánál elakadt.
Fáradtan néztem az ablakon át,
a kihalt város forgatagát.
Elől egy fiú és egy lány várt
összebújva, a következő megállóra.
Mikor leszálltak vidáman nevettek,
boldogok voltak, szerettek.
Amott egy férfi ült, fázósan
begubózva, néha sóhajtott,
mint akinek sok a gondja, tenyerét
arcába rejtve motyogott hallkan,
de nem értettem, miért van bajban.
Gondolatom körhintája egyre forgott,
és bennem minden szó, szédülten
tolongott, arra várva ne legyen árva.
Kikivánkoztak, hangra vágytak,
a némaságomtól halálra váltak.
Én voltam az egyetlen utas, mikor
a végállomáson megálltunk.
Leszálltam, kezenfogott az éjszaka,
és bársony öleléssel elkisért haza.
|
|