Emlékeim között kutattam egy este,
mikor az a szoba konyhás lakás jutott
eszembe, melyben fürdőszoba helyett
teknőben fürdetett minkent Anyánk.
Szeméből sugárzott a szeretet mosolya,
és mi akkor nem is vettük észre, hogy
a szegénységnek, nálunk van otthona.
Szegények lettük volna? Talán....de
hömpölygött a szeretet, és mindenki
boldogan nevetett, mikor a játékot be
kellett fejezni, hisz vacsorázni hivott
Anyu, mert Apu a munkából érkezett.
Tudtuk, hogy fáradt, pihenni szeretne,
mégis mindig felemelt, fel az egekbe.
Kacagásunkra, csak egymásra néztek,
és a szeretet, szemünkben égett.

Sok év telt el azóta, Apa lélek lett,
de Anyunak még foghatjuk kezét!
Szeretünk Titeket, mert a szeretet
nem hal meg, megőrzi emlékeitek.