Tavaszváró....
Kora délután munkából indultam haza.
A szél halkan suttogott, mint zenekarban
a hárfa, vigyázva dallamára,
míg én kikapcsolódás képpen,
lassan sétáltam, a fényes napsütésben.
Kívánva melegét,...de hiába!
Csak alig langyosan cirógatott,
és igy mosolygott a világra.
Igaz,..a hideg még nem harapott,
még csak duzzogott, a
Napfény melegére haragudott.
Lassan levette fényes palástját,
magára vette hópehely kabátját.
Az este már jókedvében találta,
fagyos fuvallatára táncolt a fáknak ága,
velünk együtt ropta, és zúgva énekelt.
Hófelhőkkel szövetkezve,
Tavasz ellenébe,
visszament a havazós Télbe.
Jókedvére azért, sötét árny borul, a
Tavasz nem hagyva magát, nyomul.
A kert végében, fák tövében,
fehér sziromszoknyácskában,
álmosan, de előbújik,
lássatok csodát,
A Tavasz hirnöke, a Hóvirág.
|
|