Csöndes könyörgéssel kértelek,
megértetted,... hogy csak féltelek,
magamtól, hogy ne bántsalak, mert
mert fájt a szó, mikor hallgattalak.
Lelkem palástját hiába húztam fejemre,
menekültem volna a végtelenbe,
csillagá akartam lenni, és
az ég tetejéről elébed esni.
De akartam lenni napsugár, ki
egy a sok közül, és arra vár, hogy
fényével rajzolhasson jelet Neked,
csak annyit...,hogy legyen szép életed.
Már a felhőt is könyörögve kértem,
hadd legyek esőcsepp palást tengerében,
hullajtson arcodra árván,
és végig csorogva rajta, még egyszer
érezzem bőrödön az arcszesz illatát,
ajkadon sétálva, a vágy csókját festeni reád,
csókod ízével tovább gurulva,
és könnycseppé válva földre hullva.
Hangod utolért, hiába szaladtam,
most itt állok, némán hallhatatlan,
elborit egy dallam zuhatag,
ringatva ölel, magával sodor,
félek, ..de miért érzem,..hogy
a szél nekem,....nekem  dalol?