Levél....Neked
Kinyújtottam a kezem a végtelenbe. Reméltem megfogod,
és érezni fogom, ahogy a csókoddal szerelmed bezárod
a tenyerembe.
Nem érezhettem ajkadról a választ, nem ültettél csókot,
vagy sóhajt, nem simogatott ajkad.
A végtelenből elfogyott szavak...magamra hagytak...
A távolság látva bánatom elsírta magát,..
és hullott a könnye óceán vizéből,...
ezernyi ..sóscsepp szállt az égre, ...
hozzám rohant, és lehullt rám a mélybe.
Sósabb vagyok mint a könnyed, remélem igy talán könnyebb
...és csak folyt, csorgott végig rajtam, és én hagytam,....
talán el fogja mosni bánatom,...talán könnyének hatalma
segít,...és feloldja a köveket, mely befalazott.
Nem mondtam el, miből született a kő,...
nem tehettem válladra terhem,....
ez megoldani nekem kell, .....elmondtam ezerszer...
és elmondom újra,.....nem azért zárlak el a gondjaimtól
mert titok, hanem .....mert szerelmeddel élni akarok,
és nem visszaélni..ugye tudod?
És most itt állok árván,...nem találom a szavakat,
és dadogó lelkemben emléked mosolyra gyúl,...
mely lágyan átölel,..magához húz,..és én érezlek újra
,...ajkaddal nyakamba bújva, öltözteted a testem,
míg ajkamon ég bársonyos érintésed,
még végig sétálnak rajta csókjaid,...
még felgyújtják a vágy tüzét,..
ám eltünik a varázslat, mint az éj.
Verejtékben fürdő testtel,..reszkető lélekkel ébredek.
Bár most is a végtelenbe nyújtom a kezem,..és a "bűnöm"
hogy a gondjaim nem adom Neked,... pecsétjét hagytam,....
De az éjszaka majd megkönyörül rajtam......
|
|