Az erkély korlátján könyökölve,
ezernyi gondolat jutott eszembe..
Az éjszaka magába zárt, ringatott..
mondott számtalan mesét ..nekem!
Adott egy csillagot, tükörré legyen.

Egy varázstükör! ...Ki látott ilyet....
és máris éreztem, fogom a kezed.
A folyó partján álltunk, hallgatag..
ajkamon forró csókod megpihent, s
mikor átöleltél, nem kellettek szavak. 

Azután  egyedül sétáltam haza, de
nem kellett félnem, mert vigyázott
rám az éj maga...csillagok fényéből
szőtt palástot adott reám, s Te már
jöttél elém az utca másik oldalán.

Csokoládévá sűrűsödő este, szintén
a kedvemet kereste,.... fuvallatával
megsímitotta arcom, sarcot követelt,
hajamba túrt, majd reám nevetett, és
még láthattam arcod,...aztán elszelelt.

Hirtelen sűrű, tejfehér ködben álltam,
vajon merre van az út, merre menjek,
hogy tétova magányban el ne vesszek,
zúgott az óceán, ne félj megmentelek,
és csak azt éreztem, nyújtod a kezed.

Az erkély korlátján könyökölve,
ezernyi gondolat jutott eszembe..
Az éjszaka magába zárt, ringatott.. 
Mondott számtalan mesét  nekem!
Adott egy csillagot,tükörré legyen.