A pad melletti fán, már majdnem lombbá serdült a levél. Csak ülök susogása csöndjében, vigasztal a szél. A tavasz ölembe kuporodik, csendesen sirni kezd. Suttogó hangon mesél,...tudod az élet ez...egy pillanat, mely gyorsan megszakad, mint bánatodtól a szived, de az élet megy tovább, és lelkedben mindig ott fog élni drága jó Apád. A temető csendjében, fájó lelkem jajongva énekel, mig szélhárfa hangján elkisér, és esőcseppekkel lágy ütemet dobol, a síró tavaszi szél.
