Nyitott könyv a lelkem,
s ha fúj a szél,
lapozni kezdi,
és rólad mesél.

Vagy csöndes hallgatag,
akár a sír,
márványkő előtt
áll, zokogva sír.

Néha elmélázik
emlékeken,
ilyenkor némán,
dúdolgat velem.

Van hogy messzire száll,
akár a fény,
igy mutat utat,
merre a remény.

Mikor a boldogság
vele nevet,
fénnyel rajzol rám
lüktető szívet.

Félelem  meggyötri,
mint a bánat,
szél mesél  róla,
dús lombú fáknak.

Nyitott könyv a lelkem,
s ha fúj a szél,
lapozni kezdi,
és rólad mesél.