Gondokból szőtt nappalok tükrében,
Te nevetsz reám.
Az őszi szél fülembe suttogja,
emlékezz,
figyelj reám....
Mesélni kezd,....
ámulva hallgatom,
szavai édes zene,
szélhárfa dallamon.
Elkísér a téren át,
hogy meséljen rólad,
míg talpam alatt kavicsok nevetnek,
mintha azt mondanák , ne higgy..
ne higgy ijesztő szellemeknek !
Már átölel a fekete karú éjszaka,
igy vigasztal,
csöndjének szava nem bánt,
magába zár.
Ezernyi csillagával megformálva Téged!
Most is Rád gondolok....
Ugye érzed!?