Lelkemmel mondom el Néked
milyen nélküled az élet...
Sugárzó napfény,
melyben nincs meleg.
Csillagnak ezüst fénye,
de köd őrzi az égi gyermeket.
Érett gyümölcs,
mely ízét a fának adta.
Bátor magány,
közben a félelem dübörög rajta.
Itt ülök  szobámban,
kopogva a távolság falán,
talán hallod,..
Neked szól ..!
és kinézel ablakán.
Ugye látod?
Várlak,
némán, halgatag...
a csöndes szobában,
mégis hallom,
ahogy zúgnak a szavak.