agnes: Horizont nem leszek rabod


Kezem nyújtom a végtelenbe
a horizonton suhanok át,
a lét, apró atomjaira hullva,
száguldó homokszemek
repítenek tovább.
Könnyű leszek, mint a lélek,
testem gond nélkül súlytalan.
De a lelkem lesz egyre nehezebb,
mert a bánatnak bizony súlya van.
Légies fátylát egyre húzza,
Kínok kínjával szövi át meg át,
Nem érdekli, bírom-e, ..fáj-e?
Könnyem gyöngyeivel hímezi tovább.
Mikor a terhek bénává tesznek,
Már lépni is képtelen vagyok,
Akkor az ágyba parancsolt lélek,
Testemen uralkodni fog.
Színtelen arccal,
mosolytalan ajakkal,
vágyódó szívvel,
égő szemekkel lesem majd,
az áhított távoli csodát.
De a függönybe zárt horizont
börtönéből inkább megszököm,
üresen hagyom a testem,
lelkemmel hozzád költözöm.