Hullámok lánya

Szikrázó fehéren úszik a vízen
tömbjétől elszakadt sziget.
Lelkében oly sok volt a bánat,
útra kelt hát elhagyni könnyeit,
melegét akarta a széles világnak.
Az óceán elringatta,
féltőn ölelte át,
néha altatót is énekelt,
csak vitte egyre távolabbra,
mint táncoló szél, a néma felleget.
Boldogan simult a habokba,
vágyat érzett,
olvadni akart.
Hullámok lánya kényeztette,
szorosan átölelte,
vagy mint egy tűzről pattant lányka,
összefonódva táncolni akart.
Jégszívéről leolvadt a kéreg,
már nevetett,
mozdulni tudott.
Szerelmét nem foghatta vissza,
Hullámok lányának ölében,
Tarajos hullámnak változott.