Csönd

 

 

 

A csönd ezerarcú, ezeregy fajta.
Mindig van rajtad hatalma.
Van mikor körbe körbetáncol,
Egy rég feledett csókot idézve,
Ami oly édes volt mint a méz.
Közben nevetve arra kér, élj..
Nézz a szemembe, és ne félj.
Egyre csak hallgatom szavát.
Ő, kitudja nyitni a bánat ajtaját,
Mire észreveszed, mind megszökött.
A csönd meg csak kuncog,
És bizony kinevet,
De közben szebbé tette, életed.
Muzsikusa az álmatlan éjnek.
Ezernyi trillát elénekel,
Lelked ijesztő rémeit elűzni,
Különös hangkoktélt kever.
Nyugalma karjába vesz,
elringat, mint felhők az esőt,
Mesél, akár az őszi szélről,
Mikor a rozsdás levelek között
Megkereste a legkedvesebbet,
S míg az hullt a földre,  
Csókot lopott tőle,
Amit rácsókolt az érkező tél
Zúzmarás kezére.

 

 





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=7495