Hóesés

A tér közepén üldögéltem egy padon,
rácsodálkozva a mögötte álló fára. 
Ruhátlan,
csupasz testének ágaival úgy integetett,
mint aki a tükör előtt,
cicomázott ruhájában billeget.
És esni kezdtek a pelyhek.
Hulló gyémántként ragyogtak.
Testre simuló blúzzá szabódva,
a fát  felöltöztették a hóba.
Egyre szebb lett minden ág,
csipkét szőtt rájuk az ég,
nékem is hozva egy ruhát.
Lassan átöleltek hószín csillagok
Egyre sűrűbben estek,
halk neszezéssel körém telepedtek,
hűvös csókkal égették ajkam,
szerelmes Tél könnye csorgott arcomon,
szépsége rajtam égi  hatalom.
Mikor felálltam, megráztam a hajam,
Puha göröngyök gurultak rólam tova,
Fátyolos palásttá tapadt kristályok sora.
Szeretlek Tél!
Nem mondható el mennyire, egy szóban…
Ezért tapostam szívet a hóban.