Klinikai park
A klinikai parkban
téli álmot alszanak a fák.
Ablakom előtt, a platánfán
csupaszon integetnek az ágak,
derékig zöld pulóver takarja,
a rája fonódott borostyán kabát.
Ágai pattanó rügyéből
megszületik levél erdeje.
Mire kamasszá lesz a tavasz
elkészül báli ruhája,
zizegőn simulva az ágra.
Tavaszi szél majd ha simogatja,
csókot lehelve karcsú nyakára.
Érzem zavarba jön, mert
selymes kérgén szerelem gyúlva,
vallomást suttog a lombja.
Most még alvó,
ölelésre nyújtott ágakon,
csak néhány varjú gubbaszt
lecsukott szemmel,
lelkükben holló szerelemmel.
Lassan átöleli a parkot az este,
s én betegszobám ablakából
rácsodálkozom a fákra.
Hirtelen hevességgel
csókot ültetek a szélre,
elküldöm a távoli,
csillagfényes éjszakába.
|
|