Csak a reggel ébreszt
elűzve az éjszakát.
Pillanatok sorba állnak, 
megőriznek,
csak rám várnak.
Néha hiányoznak a fények,
feketén bólongatnak a fák.
De már vége a télnek,
s ha a kapun kilépek,
már őrülten ölel a tavasz,
és rám nevet a fény...
a szürkületen át.