Most, hogy hallottam az igazságot, nem tudom, mit tegyek?!
Halkan könyörgöm, .morzsolom a szavakat, mintha rózsa
fűzér gyöngyei peregnének ujjaim között.

Értem én Uram!
Csak arra kérlek, - adj időt nekem, - csak annyit, - amíg
bepótolom az életem. Még rettegek attól, hogy mi lesz velük,
de gondolatban a folyó parton ülök, és a másik oldal titkait
kémlelném, de nem lehet. Itt magányos vagyok de lelkemben a
hang egy dallamot énekel. Nem félek attól, hogy utaznom kell,
mert hiszem, ott majd élhetek tovább..tovább mint eddig, és
talán, ott nem olvassák fejemre testem bélyegét..mert testetlen
leszek,.és csak akkor láthatnak ha akarom..
A víz felszínén köd gomolyog, úgy hömpölyög mint éveim sora.
Néha sötéten és talán fenyeget, vagy fehér, és szinte hívogatón
integet. De nem mehetek..még nem. Még annyi dolgom van,
még élni sem volna rossz.
Azt hallottam egyszer, hogy igazán a Halál magányos. Teljesen
egyedül, sokszor céltalanul őgyeleg közöttünk
S ha nincs megrendelése, akkor aki megtetszik neki, magával
viszi.

Kérlek Uram!
Szólj a Fekete Lovagnak, legyen türelmes. Csak akkor jöjjön értem,
ha te azt akarod. Ígérem, majd nem hadakozom, engedelmes
leszek S mikor köpenyével beterítve magához ölel,  karjába bújva
nézem, ahogy siratják távozásom. Jaj Istenem! Mit tegyek?
Bánatuk miatt máris szenvedek..
A víz felett egy lélekharang hangja sír búcsú éneket, de kiért nem
tudom, csak annyit látok, egy sötétköpenyes tesz karjából a csónakba
egy fehérruhást. Egymás szemébe néznek..aztán búcsút intenek.
A csuklyás rám néz, bár arctalan, mégis érzem, hogy mosolyog.
Csókot dob nekem..rázza a fejét, …és belül hallom..
- Te még messze vagy!
Mikor felébredek, sötét van, ragyognak a csillagok, és őrzik 
könnyemet..
hirtelen  a lelkemen, halványan világítani kezd a mosoly