http://agnia.xfree.hu/50266

Lassan ereszkedik az Alkony.
Azt hiszi megijeszt?
Nem félek Tőled fényvadász!
A Te szerelmed fekete gyász,
érzésed egyre bizonygatod,
reméled szerelmem megkapod.
De ölelésed,
lelkem bánata,
sötéten fájdalmas,
nincs szava.
Érkezésed szürkület vitéze,
oly rövid,
mint egy gyertyavége.
Ellobbansz,
messzire szállva,
s rábízol a fekete éjszakára.
Az Éj,
legalább őrzi  álmom,
bársonyával betakarva félt,
ha dereng a hajnal végre,
elmenekül,
de kiküld a Fényre.
Ő cirógat,
szemem csókolgatja,
nevessek rá a kelő napra.
A nap felében van velem,
de fogja a kezem,
szinte süt szeme.
Szellő sóhaján küld üzenetet.
Csak körbe rohanom a földet!
és megint veled leszek,
hogy sugaraim forrón öleljenek!