Apám emlékére
 

Táncoló gyertyaláng,
magányos fények,
tűzszoknyája mögött ,
csak egy árva lélek.

Testetlen léte,
libeg jobbra, balra,
árvasága könnyét,
faggyúba zokogja.

Mikor mesélek,
átölel a csöndje,
minden sóhajával,
lángokat tör össze.

Utolsó lobbanás,
még elér a hangja,
mikor búcsút int,
mosolyog az arca.

Sírján a csokrok,
fázón összebújnak,
didergő virágai,
dérkabátot húznak.