Lelketlen lett, és pihenni vágyott. Lefeküdni,
összeomlani egy halomba, átengedve magát
az enyészetnek.

Nagyon magányosan élt. Nem voltak látogatói,
nem nyitott rá ajtót senki. Csendesen várta, mi
fog történni vele. Teste, egyre nehezebben viselte,
az idő változását. A napfény meg gyötörte.
Kicserepesedett ajkán jajszó nyikorgott mikor
kinyitotta.
Az esőnek egy ideig ellenállt, de a végén mindig
legyőzte, eláztatta, végig csorogva rajta, tetőtől
talpig.
Gyomra, egyre üresebb lett, már nem volt benne
semmi, és csak egyre kongott falai között valami
sötét üresség.  Az orra lassan bedugult. A friss,
tiszta, üdítő levegő helyett, valami koszos, nehezet
lélegzett.
Tüdejében lerakódott az évek alatt felgyűlt por és
korom. Ez nem engedte, hogy az éltető oxigén
áthaladjon a testét összekötő tereken.
Szeme egyre homályosabb lett, míg a végén
megvakult. Már csak létezett, de nem érezte a
külvilágot. Lelketlen lett, és pihenni vágyott.
Lefeküdni, összeomlani egy halomba, átengedve
magát az enyészetnek.

Mikor  először zuhant rá a hatalmas markoló a
tetőre, kívánsága beteljesült.