Ősz lesz
Ez a nyár, ellobbant tüzű ifjú már, gyémántja
szürke görönggyé vált, könnyű hamuvá lett..
Még zöld ruhában pompáznak a fák, s bokrok.
De látod ott távol az ősz szálakat az ágakra
akadva? Ezüstfonál mind, s lengnek könnyű
szélben, végükön erőtlen lámpásként hintázik
a Nap. Az égen sötét felhőket fodroz a hideg
északi szél, még a villanydrótokon csicsereg
villás farkú fecskesereg, már indulásra készen.
Hajnalban a Holdfény remegve lép ki a partra,
vagy búvik a távoli nádasba. S tudom, valahol
távol már készül a gyászos fekete had, s károg
elmúlt időn, tovatűnt nyáron, zöldellő határon.
Utolsó bimbóit bontja ágán a rózsaszirmú nyár,
hiába játszik fénylő levelei között a Napsugár;
Szeptember van megint.
Lassú léptem halkan koppan a számtalanszor
megtett úton. Ráérőn ballagok, akárcsak fönt
a csillagok. Régmúlt időkről lebbenti bennem
a rátelepedett port az emlékezés. Egyszervolt
ifjúságom (köddé vált édes álom!) vad vágtái
elevenednek bennem. A végtelen kalandvágy,
fékezhetetlen tűz, mely szememben lobogott,
mint tarlóégetéskor csaptak égre a rőt lángok.
Meg az utak! Istenem, micsoda útjaim voltak!
Lám, hová futottak? Emlékké szelídült mind.
Ősz lesz, hosszú ősz. Régi tavaszok melegével
tudom, még befűtöm képzeletbeli kemencémet,
fázós, hideg estéken, lábamra terítek még egy
takarót. Aztán, ha kihuny végül a parázs ott,
magammal viszem a szemembe zárt Világot.
|
|