Lépések
Mondd csak! Hány lépés egy élet? És hány életet kell
átlépned, hogy meg tudd tenni az első, önálló lépted?
Hogy végre ujjongva szállhasson ajkadról a Halleluja,
mert először s utoljára, lépéselőnnyel indultál hátra.
Lepereg előtted elnyűtt, rongy életed sosem fekete-fehér
filmjének néhány képtelen kockája. Amikor még hitted,
hogy van hited s hiteled, hogy a terveid véghez viheted.
Állókép, amint saját hamvaid szórod a hídról a semmibe.
Te voltál, aki magadra zártad a végtelen kapuit, s vártad
a hajnal első sugarát, mely dárdaként szúrja át szemed
szivárványát! Remegve motyogtad magad elé monoton
monológod: hamuvá lett múltadról, köddé vált jövődről.
Rossz szatócs voltál, amikor a magad bőrére gondoltál,
de már a máséra kötöttél alkut, aztán a talpára útilaput:
menjen Isten hírével, de örökre adós maradtál a bérével!
És az égre sírtad panaszod, hogy soha nem volt hasznod?
Mihaszna lettél bizony, s társadul szegődött az iszony,
mikor egy részeg hajnalon felégetted lepusztult tanyádat,
bizonytalan léptekkel indultál, hogy megkeresd anyádat,
aki egy tavaszi este önként s dalolva ment a fellegekbe.
Az úton elkóborolt felhők sírtak feletted, a szél dalolt
gyászos siratóéneket rég holt, máladó ígéreteid felett .
Bár tekinteted az égen járt, könnyed a föld homlokára
szántott mély barázdát Lelkedbe költözött a halálvágy.
És izzadtan ébredsz arra, hogy az öntudatod dörömböl
lélekbörtönöd penészes falán. Keserű szájíz, és rémes
tekintet. Latolgatod az ágy szélén, most jön az első lépés!
És aztán még mennyi, amíg megtanulsz végre menni?
|
|