Tükörkép
Meztelen teste reszketett. Dühös volt, akaratos álla
előreszegve, amikor szavait mellemnek szegezte.
Egyszer… Igen! Talán egyetlen egyszer ebben a
mocskos létben, már szembe kellene nézned végre…
De álljunk csak meg egy röpke percre! És tisztázzuk
talán, hogy melyik szembe? Mert nem, hogy a kékbe,
avagy éppen a barnába! Nem ez itt a kérdés! Rég nem!
Hanem ami oly nyilvánvaló, s felkiált szinte az égre.
Hisz' tudod te azt nagyon jól, hogy miről van itt szó!
Arról ott ni! S a tükörre mutatott lassan. Odanéztem,
hol saját bamba képem bámult riadtan vissza rám.
Fordultam volna már, de csattant a hang egészen
közelről mondta: hát a szemébe nézz, ha mersz!
Most legyél nagylegény! Mondd el, mit látsz benne?
Mit rejt a cirádás tekintet? Elmondja, miért nincsen
mersze, s hagyja, hogy legyőzze saját félelme?
Próbálom hajlítani a fejem, hogy tükörkép-szemem
valamiképpen még közelebbről szemügyre vegyem.
Hogy a mélyére lássak, tükrében lelkembe ássak.
Oda, hová eltemettem egykor volt lelkiismeretem.
Próbálom megmagyarázni - magam – magamnak,
hogy csak a furdalás, meg azok a hangok, melyeket
éjjel – nappal hallok! Hogy nem én, hanem azok
tehetnek róla! Azok tehetnek rólam. Nem adnak teret,
hogy másmilyen, másforma legyek. Időt sem, időtlen
idők óta, hogy valami másról szóljon a nóta! A nóta?
Félnóta az már rég, s csak egy eszelős idióta dalolja.
Nyál gyűlik a számban s ismétel a tükör, szóról szóra…
Így történt, hogy szembe köpött a kopott tükörkép.
|
|