„Csönd van… hallgat a szó bennem
Álomra hajtja bús fejét a tavasz
Holnap gyümölcsét, megölve a mában
Dermesztőn kacsint rám a fagyos hajnal.”
(Lőrinczi L. Anna: Hallgat a szó bennem. - részlet - )
Mesél a csend. (Az én csendem, a Te csended.)
- csendem benned, bennem a Te csended! –
ha a szavak már lecsengtek.
Megfojtja a bánat a szót, s az öröm szintén!
Hallgassunk hát! Őszintén!
- Így kimondható a kimondhatatlan is talán –
Nagy szavak nélkül. Szavak nélkül akár.
Hangtalan álmodik a tavasz is. Törékenyen,
hite vékony szálon egyensúlyozni kénytelen.
Hosszú volt a tél. A Holnapok Gyümölcse
vacog az éppen csak kinyílt virágba rejtve,
dermesztő hajnaloktól szinte holtra sebezve.
De látod? Ugye látod Kedves? Feletted
az én csillagom rejtőzik, s őriz Téged – nekem.
Fagyos hajnalon, és hideg reggeleken is.
(Miképpen a Földön, úgy a Mennyben is!)
